Nyári tervek

Well, az a helyzet, hogy két hónapig szünetel most a kung fu, szóval felszabaduló tengernyi szabadidőmben újra hangsúlyt fektetek majd azokra a mozgásformákra, amikre év közben nem annyira sikerült.
Nevezetesen: lépcsőzés és jóga. Továbbá van egy srác edzésről, aki szintén szeret ping-pong-ozni, szóval arról is volt szó. Na meg Dezsőt sem láttam már testközelből jópár hete – betegeskedik szegény s én sem értem rá -. Na meg… Hát igen, lenne még pár sport, amit szívesen kipróbálnék, de sajnos az Isten ideje sem lenne elég minderre, ha közben dolgozni és aludni is kell. 😀

Alapvetően az a helyzet, hogy legszívesebben "egyszerre" élném az életem.

Egy időben csak állandóan sportolnék és ennék és aludnék, s ugyanezzel párhuzamosan mondjuk az összes könyvet olvasnám egy tökéletes környezetben (ez pedig az adott napi hangulatomnak megfelelően vagy kis csendes hegyi házikó vagy napsütötte tengerparti ház terasza lenne).
Ha feltalálnák valóban a teleportálást, elsők között venném igénybe. Aztán már csak az időt kellene megtanulni sűríteni, tágítani, és valami hasonlót el is érnék a fentebb említett élményhez.

Mindenesetre az izmaim nem fognak maguktól erősödni – én azt mondom, szerencsére -, úgyhogy az álmodozás helyett inkább kivárom a sűrű munkahét végét és keresek megfelelő kihívásokat nyújtó edzéseket. 🙂



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.