Testszobrászat 7.

Hetedik kezelés a hetedhét országon is túl, ahol…
Nos, ahol Koppány kezel. 😉

Szerencsésen folytatódnak a testszobrászati kezeléseim, melyek még… január körül kezdődtek. Az előző blogomban írtam már róluk, itt.

Kimondhatatlanul jólesett egy kis törődés kicsiny, elgémberedett testemnek, s ráadásul legproblémásabb része is sorra került (a hátam alsó szakasza): ezért külön hála és öröm.
Ezen az alkalmon a hajlatok következtek: boka, térd, csípő s a hát alsó szakasza (mely, ugye, ha jobban megnézzük, valamennyire szintén egy hajlat).
A kezelés a szokásos: fájt. 😀 Koppány keze (és könyöke és ökle) alapos, de ellentmondást nem tűrő. Addig nyomkodja, csavarja, mozgattatja az adott testrészt, amíg az el nem lazul és fájdalommentessé nem válik.
Gócpontjaim: sarok feletti rész, csípő, fenék felső része (ott van egy bizonyos nagyon érzékeny pont) és a hátam alsó része, amely egészen korrektül be van állva [gondolom a sok ülés miatt leginkább].

Sosem hittem volna, hogy ilyet le fogok valaha írni, de most kifejezetten 
jólesett a testemnek egy kicsike fájdalom és utána az ellazultság-érzés.

Koppány kicsit megtépkedte a hátamon a bőrt (olyan érzés, mintha meg akarnának nyúzni, aztán a végén meglepődve állsz s nézed magad a tükörben: jé, megvan a bőröm!), kilazította az egyetlen fájós csigolyám körül a kötőszövetet. A kezelés végén úgy feküdtem az asztalon, mintha kiterítettek volna. (Sajnos a csigolya még mindig érzékeny, de ez nem az ő hibája: igen valószínű, hogy mély lelki sebesülés az oka, mely csak a szív gyógyulásával szűnik csak meg…)
Közben – mivel elviselhető az a fájdalom ám 😉 – beszélgettünk is nézőpontokról, edzésről, tervekről. Koppány egy igen kedves ember s szerény is – ha nekem ilyen tudásom s gyakorlatom lenne, biztos nagyobb lenne az arcom. 🙂

*****

A nap s a hét végére pedig beérett egy apró felismerés: eddig a világot akartam megváltani, majd rájöttem, az egyedül majdhogynem lehetetlen és mintegy őrültség is.
Magammal kell kezdenem, ahogy mindenkinek. Így válunk először saját, majd mások hőseivé, példaképeivé, és végül így változik, mozdul el az egész világ a kívánt irányba.
Természetesen ez a legnehezebb feladat: megállni és szembenézni azzal, kik vagyunk, miért menekülünk, hova tartunk. Talán éppen ezért adta az Élet fel ily módon: csak az arra érdemeseknek, az elég bátraknak lehessen példaképpé válniuk, így biztosítva azt a bizonyos irányt.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.