Vers: Kinek oda a párja

Kinek oda a párja

A zene ritmusa egyre csak lassul
A harang immár bizonytalan’ kondul

A vendégek az ünnepről szétszélednek
Egymásnak bicsakló lábamról mesélnek

Az éj melegét hűvös szellő járja
Van, ki meglelte s van, kinek oda a párja

Szédelgek egy széken, próbálsz megölelni
Bármit, csak ne kelljen látnod így remegni

Ahol lelkünk egybeolvadt, most tátongó lyuk
Fájó, pulzáló, vérző – legközelebb átgondoljuk…?!

A levegő egyre hűl s már későre jár
Aki tudott, akart, haza is ment talán

Kóbor macskák vadásznak a kastélykertben
Én a báli ruhám szorongatom könnyeimet nyelve

Vérző szíved jószagú ruhával nyomkodod
Hátha eláll, hátha vége, hátha jó így – mormolod

Szívemet éles nyíl fúrta át s hátamból mered
Van, ki heccel: kihúzni majd hogy mered?

Fogjuk egymás kezét: az égből lágy eső jő
A kert már csendes, békébe, bánatba süllyedő

Felkelünk, hogy továbbmenjünk – szívemben a tört nyíl
Lelkem darabját kivitte, s az el, feléd, beléd süvít így…

Kezet csókolsz és ígéretet teszel:
Időtlen téren túl mindig velem leszel

S e fájó éjen valahogy mégis hiszek
Bár, hogy párom oda, még nem így teszek
Mert nem tudok, mert képtelenség s igaztalan
De már kezem engeded – tán ugyanígy: vigasztalan.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.