Hogy élheted a saját életed? – 1. rész

Egyre inkább az az időszak jön az emberiség életében, mikor is lehull a lepel. Elkopnak a maszkok és szétesnek. S fáj – iszonyatosan. De: van kiút, hiszem.

Meg kell hagyni, hülyén hangzik egy kicsit a cím, nem? Hiszen a saját életedet éled! Hát ki másét? Micsoda baromság egyáltalán felvetni az ötletet…!
Na de nézd meg közelebbről!
Első lépésként tegyél fel magadnak kérdéseket. Nem kell egyelőre még csak válaszolni sem rájuk:
– szereted az életed?
– hiányzik valami? Ha igen, meg tudod fogni, mi?
– mindig is így képzelted el ezt az egészet? Az valósul meg, amit mindig is akartál?

Sok barátom, ismerősöm élete vesz mostanában egy nagyobb fordulatot: vagy önszántukból, vagy bizonyos külső erőknek behódolva [melyek eredete természetesen belső, lelki!] néznek szembe eddigi életükkel, döntéseikkel, hiedelmeikkel. Kénytelenek megvizsgálni, mi az, ami van, s mi az, ami valamiért nem stimmel. Van, ki kutatja az okokat, más csak kilép egy ismerősi körből egy olyan útra, melyet már régóta tervezett és mely út – mélységesen – hívja őt. Van, aki szerelmes lett; van, aki eldobta a szerelmet.
…s ha te kimaradtál ebből a körből, nos, vagy szerencsés vagy s őszintén tudod élni az életed, vagy még nem jött el a te időd. Nem azt mondom, hogy mindenki életének kell, hogy töréspontja legyen, hanem azt, hogy HA nem őszinte az az élet, vagy vannak hazug pontok benne, azokat szükségszerű lesz megtekinteni egy kicsit közelebbről. 🙂

Azt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy még én is eme folyamat kellős közepén vagyok, de azt hiszem, az eddigi mély és extenzív tapasztalataim másoknak is hasznára válhatnak. Leírom – legalább részben -, mire jutottam eddig. Az eszmélés pedig állandó; néhol lassabb, néhol szupergyors és megállíthatatlan.
Azt is meg kell hagyni, hogy írni és beszélni erről a témáról sokkal könnyebb, mint megélni és megoldani a kérdéseket.

Több részben fogom megírni, amiket láttam és látok, érzek. Az első rész arról szól, hogyan ismerd fel, hogy valami mégsem jó. Hogy hogyan legyél képes egyértelműen kijelenteni: valahogy ez mégsem én vagyok.

Az állandó maszkviselés fárasztó: kinek is akarsz megfelelni…? Családnak, képzelt elvárásoknak, a “társadalomnak”, s mert “úgy szokás”.
Eljön a pont, mikor széthullik az egész – de legalábbis azok a darabkák, amelyek nem illenek bele. “Beléd” – abba, aki vagy.
Az ébredés (nevezzük most így) lehet egyetlen nagy, durva törés, vagy folyamatos kisebb törések, fájdalmak sorozata, melyek utal(hat)nak az utad helyességére vagy helytelenségére [nos, utóbbi jellemző rám: a felismerés lépésenként, folyamatosan történik].

Na de ennyi bevezető után nézzük meg először a tüneteket! Azaz: honnan lehet sejteni, hogy az élet bármely területén hazugság van jelen, ha nem vagyunk benne biztosak?

Disszonancia: talán ezt a legegyszerűbb, a legszembeötlőbb – csak tudod, hogy valami nem stimmel. Belül, a zsigereidben érzed, még ha nem is tudod pontosan megfogni, miért és hogyan. Tehát a legmegbízhatóbb jelző a szíved kicsi hangja: “valami azt súgja”, “az az érzésem”, “belül munkál valami meghatározhatatlan”.

“Öngyűlölet”: elég erős szó, bevallom, de (szerintem) illik a felsorolásba. Ha azon veszed észre magad, hogy saját magad útjában állsz, akkor többek között az is dolgozhat benned mélyen, hogy valójában nem is akarod megtenni, amit épp teszel. Itt elsősorban ártatlan rontásokra kell gondolni: folytonos késés az ismétlődő programról vagy épp munkából, egyre gyakoribb betegségek elvileg fontos időszakok előtt, figyelmetlenség stb. Néha azt gondolod, igazából utálod magad, s azért nem hagyod, hogy sikerüljön, amit “szeretnél”.
[Természetesen az előbb leírt jelenségnek van/lehet egy másik vonulata is, amikor is tudat alatt képtelennek hiszed magad bármilyen feladat tökéletes elvégzésére – de ez egy másik témakör, a családállítás alá tartozik jobban.]

Érdeklődés hirtelen elvesztése: többször volt már velem olyan, hogy egy adott tevékenység szinte egyik napról a másikra nem okozott többé örömet. Mintha lekapcsolták volna a villanyt a szobában, én meg ott álltam, kérdezgetve, hogy akkor most mi van – aztán persze kisétáltam a szobából, minthogy ott már semmi keresnivalóm nem volt. Ez egy szintén elég nyilvánvaló jel, hogy tovább kell lépni. Néha megpróbáltam visszaforgatni a helyzetet és újból érdeklődést erőltetni: általában erős szorongás és sírás lett a vége, úgyhogy az általános tanácsom: ha ez az érzés megjelenik, inkább menj tovább. [Persze van, hogy pokoli nehéz, de akkor is.]

“KELL”: amikor a legtöbb vagy x tevékenységet ezzel a szóval jellemzel, nos, akkor tudni lehet, hogy ahhoz a valamihez nincs kedved. 🙂 Vannak dolgok, amiket meg kell tennünk, igen – ilyen pl. a számláink befizetése és mondjuk az elégséges táplálkozás akár -, de ha azt veszed észre, hogy “kell”-ek kísérik a napjaidról készült beszámolóidat, akkor baj van. Mindenesetre azért nézd meg, hogy a “kell”-tevékenységek közelebb visznek-e az adott célodhoz vagy “csak úgy” léteznek-e az életedben. Semmi sem fekete-fehér, úgyhogy csak ésszel. 😉

Állandó fáradtság, unalom: talán ezt szükségtelen is magyarázni. Egy régi kollégám hétfőnként úgy köszönt, hogy a mondat mindig tartalmazta a “mikor lesz már péntek?” kifejezést.

Feleslegesség: mélyen belül nem látod értelmét a teendőid/kapcsolataid egy részének (remélhetőleg nem az összesnek – enni azért kell ;)). Ha ezt tapasztalod, valószínűleg rossz helyen vagy MÁR. [Mivel mindenben fel lehet fedezni a tanítást, ezért mindenekelőtt azt kell keresni is a helyzetekben! Azaz: ez nekem miért jó, mit tanulhatok én, illetve hogyan lehetek hozzájárulás itt és most, mi a dolgom? Ha már nincs a helyzetben dolgod és eredetileg sem érezted magadénak, akkor mindenképp a kilépés a megoldás, amint lehet.]

“Ha bármennyi pénzed lenne, akkor is ugyanezt csinálnád?”: a kérdés, azt hiszem, magáért beszél. Az egyik legutálatosabb kérdés az önismereti munkában… 🙂

A fentiek közül természetesen nem kell, hogy mindegyik maradéktalanul jellemző legyen vagy megjelenjen az életedben. S nincs egyetlen, bevált kérdéssor sem, amit ha végignézünk, megvilágosodunk és azonnal, már másnaptól boldogok és gazdagok leszünk.
Biztosan ki lehet még egészíteni, amit leírtam, de itt és most az a cél, hogy felismerjük, tudatosítsuk: valami nincs rendben.

Azt gondolom, ez a legnehezebb és leghosszabb lépés (hosszúlépés, ugye!). Ahogy a méltán népszerű Dr. House mondta mindig: “mindenki hazudik”, s azt látom, ez többnyire igaz is. Tudattalanul vezetünk sokszor egyfajta életet és vágyunk olyasmire, amire, úgy tudjuk, hogy vágynunk kell. Az pedig furcsa és “nem normális”, ha valami mást, máshogy, másvalamiért akarunk. Pláne, ha kellő mennyiségű logikus adattal még alátámasztani sem tudjuk; mi több: netán a bevált gyakorlaton túl még a józan észnek is ellentmondunk.

 



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.