Kiscsoportos foglalkozások

Nem, nem óvodai foglalkozásról fogok írni, bár néha eléggé hasonlítunk egy csoport kisgyerekre: minden vágyunk csak enni, inni és aludni.

A héten a négy edzésből, amin részt vettem, hármon összesen heten voltunk. (Mennyi szám, máris összezavartam mindenkit!) Olyanok, akik évek óta ismerjük Zsoltot és lassan már egymást is sok ideje hetente többször látjuk.
Ezért pedig a kiscsoportos edzéseken – well – elengedjük magunkat, és dől belőlünk a hülyeség. Nyújtás közben persze nem vicces nevetni, ahogy azon sem, ha a másik alkarja annyira szereti a te alkarod, akár egy edzésen belül többször is, hogy az már mindkettőjüknek fáj. (Így képződnek azok a foltok, amik láttán a munkatársaink szuperhősnek hisznek bennünket: pedig ez csak egy egyszerű gyakorlatsor egy részlete.)

Felszabadítóak ezek az edzések: mintha valami titkos társaság tagja lennék, ahol, ha nem is mindig díjazzák, ha teljesen önmagam vagyok, el vagyok fogadva és tisztelettel fordulnak felém. Tudják, hogy mindenkinek megvan a maga története, a saját harca, s hogy sokszor annak fáj a legjobban a kicsi szíve, aki a leghatalmasabb vicceseket süti el.
Érdekes egy helyzet: az idők során a kung fu-edzéseken is kialakult “klikkesedés”, de aztán mindig feloszlottak a klikkek, és per pillanat egy nagy (kattant) társaság vagyunk. Természetesen nem kell itt sem mindenkit szeretni, de türelemmel és érdeklődéssel fordulunk egymás felé, s ez elég is.

Mondják, hogy az emberek saját magukhoz hasonlóakat vonzanak be. Nos, meg kell mondjam, Zsolt is magához hasonlóakat vonz be már sok-sok éve: különlegeseket, akik meg tudnak állni a tükör előtt, s rövidebb-hosszabb időre belenézni…, majd egy kissé pimasz félmosollyal menni tovább.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.