Komfort zóna

Mindenhonnan ömlik ránk a “boldogság a komfort zóna elhagyásából fakad” -magyarázat, ám átlépni egy határt nem mindig könnyű, még ha a szándék meg is van bennünk.

Mert bátorság kérdése. Mert döntés kérdése.
S bátornak lenni félelmetes, dönteni pedig néha óriási huzavona.

Ugyanakkor pedig megdöbbentően egyszerű az egész, csak rá kell érezni egyszer! Szerintem az ilyesmit nem lehet könyvből megtanulni sem. Az olvasás útján felszedett tudás fejből, egoból jön; sokkal érdekesebb és hosszabb távú tudás lesz a tapasztalás által, s a saját ráérzéssel megtalált élmény mélyebben formál.

Az én “receptem” annyi, hogy ha ilyen helyzet ér, legyen az bármilyen kicsi is, de számomra jelentőséggel bíró, először is visszavonom a figyelmem mindenhonnan, s csak arra fókuszálok, amit épp csinálok. Rengeteg energia “szállingózik” mindenfelé, és ezt a sok kis “szálat” egyszerre egy témára vetítve meglepően nagyobb hatékonysággal tudunk foglalkozni valamivel.

Másodszor, ha megvan a jelen pillanat, és tudatában vagyok annak, hogy félek az adott lépéstől, tevékenységtől, állapottól, igyekszem felmérni a lehetséges kockázatokat és következményeket. A dolog komolyságától függően ez igénybe vehet napokat, heteket, de akár másodperceket (!) is. Ezzel a gyakorlattal mintegy biztonságba helyezem az egom: felesleges aggódnia, “én mindenre gondoltam”, minden kontroll alatt van. Azt figyeltem meg, hogy az effajta félelem mindig az egoból jön: ha teljesen szívemből én lennék minden egyes pillanatban, sosem lenne bennem félelem. Óvatosság talán, de páni félelem (szerencsére) sokkal ritkábban, mint ahogy eddig az életem során.

Harmadszor, nagyon fontos kérdezni. Ez annyit jelent, hogy magadban felteszed a kérdést, amire választ vársz, majd elengeded a dolgot. Legyen mélyről jövő, tudatos a kérdés; s engedd meg a világnak, hogy úgy és akkor jöjjön számodra a válasz, ahogy és amikor megérted. Nekem az elmúlt egy-két évben igen felgyorsult ez a folyamat, és már nem évek, hanem néha akár órák alatt megkapom egy-egy kérdésemre a válaszomat. A következő feladat itt annyi, hogy igen tudatosan kell tudni kérdezni, nem csak vaktában. Olyan témát megfogni, ami valóban fontos; s elengedni tudni az elvárást, hogy irányítsam (egoból), ami van s ami lehet.

A fenti hármas már nagyon régóta nagyon sokszor bevált.
Szerencsére sosem volt komoly krízis az életemben, viszont nekem is megvannak a magam démonai és megoldandó feladatai. Az én előnyöm annyi, hogy amióta az eszemet tudom, foglalkozom magammal és a témáimmal.

Kívülről ez persze sosem látszik, és bár sokáig kétségbeesetten akartam megmutatni, mi játszódik le bennem, rájöttem, hogy felesleges.
Válaszolok annak, aki kérdez, amúgy pedig haladok az Utamon. Az elmúlt időszak pedig egyre inkább azt bizonyítja, hogy jó az út, jó az irány – s hogy jó vagyok én is.

Mindenkit bátorítok, s ha lenne jogom hozzá, köteleznék arra, hogy töltsön időt önmagával – még ha lassan is, ha nyögvenyelősen is, de kifizetődik a sírás, a naplóírás, az érzésekkel szembenézés.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.