2017 egy ütős év volt

Egy kis évértékelés.

2017 igenis egy ütős, tanítós év volt.
Rengeteget sírtam – talán egy óceánnyit – s ugyanakkor meglepően büszke is voltam magamra több helyzetet illetően.
Felnyílt a szemem egy halom dologra: erőteljesen próbált az élet rámutatni arra, hogy érdemes vagyok; hogy megérdemlem, hogy a saját életemet éljem és képesnek kell lennem kiharcolni magam a tudatalatti irányítása alól. Nagy harc ez, s még nincs vége. (Talán másnak ez csípőből jön, nos, nekem sajnos nem. Mindenki más csomagot kapott…)

Azt is megtanultam, hogy a halogatás mind érzelmi, mind anyagi veszteséggel jár. Fájdalommal. A lecke ott lesz, s megvár – vagy most, vagy a következő életedben, de ki nem kerülheted. A megérzésekre hallgatni kell, mert

mindig az első megérzésnek van igaza. Mindig. Kegyetlenül.

Bánom az idei év halogatásait – másrészt sokszor hagyni kell, hogy materializálódjon a kérés, az út: az ilyenfajta várakozás más: szükséges.

Az idei év a sok fájdalom ellenére megmutatta, hogy szerethető, jó nő vagyok, akibe bele lehet szeretni. Aki érdemes rá, hogy késő éjszaka órákon át autóval furikázzák, s akit fel lehet hívni csak azért egy átlagos munkanap reggelén, hogy “hallják a cuki hangját“. Aki tud dráma nélkül szakítani, s aki tud szívből boldognak lenni, ha kézen fogva sétálnak vele az utcán. Akivel lehet “bármiről gond nélkül beszélgetni”, s aki akkor is akar reggelit adni, ha nem kérsz.
S akinek lehetnek s kell legyenek saját céljai, saját értékrendje és elképzelései. Tehetsége is. Aki ezektől pedig nem kevesebb, mert más, mert “nem elég jó”, hanem több, mert tudatosabb. (Még ha ez a tudatosság bizonyos életterületeken elég lassan realizálódik is.)
Köszönöm, E., a sok szeretetet. Ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnék mindent.

Az élet azt is megmutatta, hogy ha elkezdesz valamit, amitől rettegsz, abba ugyanúgy bele lehet jönni: minden tanulható, hiszem. Ezúton köszönöm az edzőtársaimnak, hogy segítenek, inspirálnak és türelemmel meghallgatnak. Köszönöm az egészet, úgy, ahogy van. Legyen még jobb, s legyünk mindannyian még bátrabbak és ügyesebbek.

Zsolt sok évvel ezelőtti megjegyzése, miszerint minden gondunk a családi tudattalan örökségben keresendő, nagyonis helytálló. Idén elkezdtem visszavenni az életem, s kitörölni a káros mintákat, amik úgy rángattak-rángatnak, mint egy rongybabát. Haladok, ez kétségtelen. Bátorság kell ehhez, azt mondják: szerintem csak kíváncsiság, és kitartás mellé.

Meg kell tanulnom elfogadni, ha jót mondanak rólam. S meg kell tanulni elhinni is – még jobban, mint idén. Hamarabb.
Meg kell tanulnom még elfogadni a segítséget, bárhonnan (!) érkezzen is! A teremtéshez már minden eszközt megkaptam, s mára egészen jól használom is őket. Ez legyen csak még jobb – nyitottabb. Elég gyors már; néha túlságosan is.

Tudni kell, mit akarsz, mert megvalósul.

S két felismerés is elkezdett év vége felé megfogalmazódni: az első, hogy fel kell készülni arra is, hogy talán a magányt választottam én erre az életemre leckéül. Talán olyan mélyen bennem van, hogy nem vagyok elég jó (hiába sokak által a szerethetőségem bizonygatása), hogy még sok idő kell ezen téves eszme végleges kigyomlálásához. Lehet, hogy ez az élet kevés. Lehet, így akartam; nem tudom. S addig is, meg kell újra meg újra békélnem a saját társaságommal, s akármi is van, eljárni egyedül oda, ahova szeretnék.
A második felismerés az, hogy talán azért tart meg a jelenleg végzett munka ennyire, mert harcolok ellene. Falnak látom, megugrandó, egyre növekvő téglafalnak, s nehezemre esik átfordítani és azt csinálni, amire való: használni, kihasználni a helyzetet, minél jobban. Hálásan. Néha már sikerült az évek során, és akkor voltak jó, lebegős hónapok. Szóval volt már egy pont decemberben, mikor átengedtem magamon s elfogadtam, hogy most… ezt kell csinálni, mert van még itt teendőm. Valamiért. Magamért, a boldogulásomért.

Nem utolsósorban pedig megfogalmazódott egy életfeladat, mely igen komolynak tűnik. Végre. Nem létrehozni, s nem alkotni. Eltörölni. Múltat, ártó szándékot, kötelékeket. A fizikai valóban talán “rossz példaként” lebegőnek látszhatok, de közben végzem a dolgom. Csendben, nagyon csendben. Pár nyári-őszi-téli beszélgetés kezdte bebizonyítani, hogy a legjobb úton járok.

Ugyanakkor… rengeteg mindent rosszul csinálok, csináltam. Annyira keresem az egyensúlyt az ész és a szív között, hogy néha a ló egyik, máskor a másik oldalán vagyok. Sehol sincs igazi fókusz, mert a lelkemnek “nincs időérzéke” s most akar mindent látni. Érdekes tapasztalás ez, s küzdök vele. Már az idővel.

Kétségtelen, hogy sok tanítást tartalmazott a 2017-essel jelölt földi év. Azt hiszem, végül majdnem minden fontos döntést meghoztam, s aszerint is cselekedtem. Jövőre folytatom…

…folytatom az edzésekre járást, a cukorra odafigyelést, az olvasást, a családállításra járást és a reikizést. Tovább foglalkozom magammal, mert csak így tudok egyszer hozzájárulás lenni a környezetem számára: példával, tapasztalattal. Hiszem, hogy ez kifizetődik, s nem csak anyagi értelemben – sőt. Folytatom a munkát is, ahogy azt illik, s jobban és jobban odafigyelek a megtakarításokra – még ha ez a legjobb tevékenység, az utazás “kárára” megy is. Igyekszem továbbra is vicces lenni és kedves és szép. Igyekszem még jobban odafigyelni arra, mi a jó nekem, s haladéktalanul lépni immár, ha rosszat tapasztalok.

2018-ban pedig igyekszem jobb barát és (ha lehetőségem nyílik rá) jobb szerető és mégjobb Nő lenni. Kitartani az ötleteim mellett a jövőbeli életemet illetően. Elküldeni azokat, akik fájdalmat okoznak, bármennyire is szeressem őket. Sokat reikizni is igyekszem: hasznos és lágy és – működik. Igyekszem még többet takarítani a tudatalattimban. S többet tanulni és többet olvasni. Kevesebb olyan sorozatot nézni este, aminek semmi értelme (= ez a rész amúgy az angolom szintentartását hivatott segíteni, de annyi buta sorozat van, hogy csak na).

Ezeken kívül pedig igyekszem szerethető(bb)vé válni és nagyon odafigyelni, mit gondolok, mit kívánok és mit érzek.

S így, hajnalban (este – a bejegyzés napközben kiegészült)… pedig kívánok minden kicsi és nagy olvasómnak egy nagyon szép 2018-as évet. Mert megérdemeljük. S köszönöm, hogy olvastok. Hogy vagytok. Nekem, vagy nem nekem. A világnak.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *