Az egyedüllét áldása és átka

Sokan, sokféleképp kifejtették már, miért jó vagy nem jó egyedül lenni. Hogy ki ne maradjak, most én is értekezem erről egy posztnyit.

Jegyzet: a poszt közel sem érint minden témát, ami az egyedüllét és a magány témaköréhez köthető (pl. depresszió, függőség, introvertáltság, önfejlesztési lehetőségek s egyebek)! Illetve, tartalmaz némi öniróniát is természetesen. 🙂

Kezdhetném én is klisével, hogy akkor írok listát az egyedüllét pozitív meg negatív oldaláról, anélkül, hogy mélyebben belemennék abba, hogy miért is vagyok egyedül, mi a különbség a magány és az egyedüllét között és hogy egyáltalán ezt a témát miért is szükséges feszegetni. Ez lenne a könnyebb út. Viszont azt gondolom, a Méri nem egy olyan nő, aki komolyabb elemzés vagy az arra való próbálkozás nélkül menne el egy-egy ilyen fontos téma mellett, ami felüti a fejét az életében.

Tehát: mit is értek én most, ebben a cikkben, egyedüllét alatt?

Tartós párkapcsolat nélküliséget elsősorban, valamint azt, mikor ugyan érintkezel emberekkel, de egy barátoddal sem lelkizel órákat egy kávézóban kétnaponta, és sokszor töltöd az estéidet és a hétvégi napjaidat egyedül, fizikailag egyedül. Az interneten való kapcsolattartás más – nem helyettesíti a fizikai kontaktust, bármennyire törekszik is rá.

Miért is vagyunk egyedül – akár azt gondoljuk, hogy jó, akár azt, hogy nem?
Választás: egyrészt tudatos – vannak időszakok, mikor igen is jól esik, hogy senki nem szól hozzánk és nem szól bele abba, amit csinálunk. Tudattalan – bizonyos régóta tartó játszma ez, ha időről-időre ismétlődik; elűzzük magunktól a lehetséges “túl” közeli kapcsolatokat, mert valami miatt nem hisszük, hogy megérdemeljük őket. A felszínen annyi látszik, hogy próbálkozunk, de mégsem megy, holott elviekben “velünk nincs semmi baj”.
Válogatás, “quality networking”: kevés igazán jó barát, s ők sem érnek rá mindig, ugye. Ha zavar ebben az esetben az egyedüllét, akkor egyrészt próbálhatunk több időt tölteni a barátainkkal, másrészt beszerezhetünk párkapcsolatot – vagy több felszínesebb kapcsolatot, ha úgy alakul. Semmi sincs kőbe vésve, s a kapcsolatok is dinamikusan, belső szükségleteink szerint változnak.

Magány és egyedüllét?
Szerintem fontos különbséget tenni egyedüllét és magány között. Egyedül akkor vagyok, ha mondjuk elvonulok mások elől és a saját dolgaimmal foglaltoskodom. Ettől még bármikor úgy dönthetek, hogy kapcsolódom, mert vagy magammal, és/vagy (!) a barátaimmal, családommal olyan mély és intim tud lenni a kapcsolatom, hogy ha kell, félszavakból, tőmondatokból értjük egymást, érezzük a másikat, megértjük és elfogadjuk olyannak, amilyen és hogy min megy mondjuk keresztül.
Magány ugyanakkor létrejöhet úgy (is), hogy bár emberek vesznek körül, de nem kíváncsiak rám és ha kérdeznek is valamit, a valódi válaszom nem érdekli őket. Magányos lehetek a családomban, a munkahelyen, de még azok között is, akiket társul választottam a szabadidőm eltöltésére. Természetesen lehetnek felszínes kapcsolataim, de ha egyáltalán nincs olyan, aki pontosan tudná vagy akit mélyen érdekelné az, mi zajlik bennem, akkor vagyok magányos. Plusz vetületként fontos megemlíteni, hogy ha magamat nem ismerem, s nem is akarom megismerni, sem elviselni, akkor a legkínzóbb a magány.

De vissza az egyedülléthez!
Ami… egyszerre felszabadító és gyötrelmes.

S a csend, ó, a csend! Mikor hallod, hogyan neszelnek a szomszédok, mikor megy el egy autó az ablakod alatt, s hallod… szíved minden szavát, s a gondolatok felerősödnek és néhány még üvöltözik is veled, ha hagyod!
Meghallod a csöpögő csapot, a billentyűzet ütlegelése is tud ordítani s a fejed… néha szétszakad.
Az ilyen csendbe nagy bátorságra vall igazán belenézni.
Aztán… van a tömör, kellemes csend. A jelen; a nyugalmas csend. Látod a gyertya csillogását s követed az írásod vonalát – a tollad színe szinte villódzik, életettel teli és jó szagú. Ilyenkor az idő lelassul, a fejed kitisztul, s szereted az életet, magad, a tárgyakat, a múltat és a jövőt. Hálával telve nézel körbe és megköszönöd, hogy lehetőséged volt megteremteni azt a helyzetet, amiben most vagy. Hogy választottál: a korai, erőszakos befejezés helyett a további harcot – erősebb volt a kíváncsiság. Ezekben a pillanatokban legnagyobb szerelmed az előtted heverő színes ceruza és a puha, régi takaró, mely édes emlékeket őriz.

Van pár ember, aki sokat értetlenkedik, miért kell egyedül időt tölteni, mikor az ember társas lény.
Nos, szerintem: elviselni a saját társaságod. Ha magadról nem tudod, mire vágysz, hogyan s mit szeretsz, hogyan tudnál egy másik emberre odafigyelni olyan mélységben, ahogy az vágyik rá? Ugyanakkor: ha a másikra túlságosan odafigyelsz, beleolvadsz az ő valóságába, és bár úgy tűnhet, “azt akarod, amit ő”, valójában csak kényelmesebb egy már kitalált jelen -és jövőképbe illeszkedni, mint megkeresni a sajátodat. Hosszú, hosszú út ez, néha selyempapucsban járhatsz, máskor meg mezítláb éles köveken.
Hiszem, s tapasztaltam, hogy életmentő is lehet, hogy tudod, mit szeretsz, mennyit érdemelsz. Egy elnyomó kapcsolatot a legjobb csírájában elfojtani.

Társadalmi hatások: egyre hangsúlyosabbak a külsőségek (bár, nem mindig is azok voltak?), [mikor ugyan úgy látszik, hogy te milyen menő társasági és párkapcsolati ember vagy]; és a könnyű online kommunikáció miatt egyrészt azt érezzük, hogy nem vagyunk egyedül (cset, skype), másrészt pedig azt, hogy nagyon is (a testi érintés életmentő!). Becsapós dolog ez, és sokszor csak akkor vesszük észre, hogy igazán baj van, ha már “mélyre süllyedtünk”.
Ha pedig nem viseled el magad, jöhet mindenféle kompenzáció: alkohol, munka, bulik, kapcsolatok (!).

Összességében azt gondolom, hogy mint mindenhol, szükséges megkeresni és megtalálni, na meg meg is tartani az egyensúlyt: hagyni időt magunkra, méghozzá minőségi időt, s emellett barátkozni is. Nyilván a kiskortól megszokott élethelyzet is sokat számít: ha valakivel nem foglalkoztak, inkább az egyedüllétet (és esetleg a kínzóvá is váló magányt!) tekintheti természetesnek; s ennek ellentettjeként akinek egy perc nyugtot sem hagytak, az nagy valószínűséggel jobban törekszik egyedül lenni. Mindkét élethelyzetet lehet ugyanígy azzal a válasszal megoldani, hogy minél több emberrel vesszük körül magunkat, ellensúlyozandó a kellemetlen kiskori élményeket.
Azt kiemelem, hogy nem “rossz” sem a sok társaság, sem az egyedüllét, csupán meg kell találni az igazi belső motivációt mindkettőre, s nem mondvacsinált indokkal hajtani el a nyolcszázadik udvarlót vagy elfogadni a hatszázezredik meghívást bulizni…! 🙂

Inspiráció (a saját élményen kívül):
https://blog.palferi.hu/sikeres-vagyok-csak-nem-vagyok-boldog-hogyan-lehet-valakive-valni/
http://magyarnarancs.hu/lelek/a_magany_es_kovetkezmenyei_-_a_boldogtalansag_forrasa-72841
https://www.martonffyandras.hu/depresszio-es-magany
http://lelekpillango.blog.hu/2015/02/27/halasz_alexandra_magany_es_egyedullet



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *