Második harci kétezer-tizennyolcban

“Már nem félsz edzésen, ugye?” – kérdezte.

Mintha belelátott volna a tegnap koraesti gondolataimba, E. írta meg harci edzés után a fenti mondatot, miután örömmel beszámoltam neki arról, hogy, well, túléltem (az edzést).
Igazából “nem volt mit túlélni”, hiszen nem voltak még kétperces menetek (=élet-halál küzdelem, na). Még.
Nagyon tetszett, mert pörgős volt és jól bírható (az edzés) – ma kora délutánra kezdett izomlázam lenni: úgy… mindenhol.

A program az előzőhöz hasonlóan alakult:

– melegítés, átmozgatás
– árnyékban egyenes-, köríves ütés, rúgás, páros lábban ugrás oda-vissza a terem széltében
– fekvőtámaszok öklön
– egymás hasán végiglépkedés
– páros gyakorlatok kesztyűben: a szokásos testkeményítés; kombinációk, hasra ütés, egymás megemelése; a végén pötyögés kb. 10 percig még.

Folyt rólunk a víz definitely.
Ismét nagy riszpekt azoknak, akik vállalták a harcit annak ellenére, hogy lenyomtak előtte egy rendes alapedzést, immár 140 kitöréssel egyetemben!

Mindeközben: Zsoltnak akadt egy szintben hozzáillő edzőpartnere, így már közel egy hete hallgatjuk, mennyire igazán nagyon jó verekedni – érzed, hogy élsz, mert fáj, de nem annyira, hogy belehalj, csak úgy: gyakorlásilag.
Ezzel a nagy lelkesedésével akarva-akaratlanul felmerítette (szépen magyarul) azt a gondolatot, hogy egyrészt én magam mitől érzem magam így, másrészt mikor is éreztem magam így utoljára.

Egyrészt: az edzés, a jó, fárasztó, de nem kinyíró edzés, legyen az egy jó erősítés, egy kardio jellegű, egy nehéz pályákkal teletűzdelt mászás (igen, fontolgatom, mikor tudnám újra használni a mászócipőmet rendeltetésének megfelelően), egy izommunkát használó jógaóra. Kirándulás, utazás; szerelem; ajándékozni; sétálni…

Másrészt: well, tegnap! 😀 S ez jó. 🙂

Még több ilyet!!!



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *