Ráeszmélés: valóban a gondolat irányít

A decemberi reiki avatásom óta egy csendes időszak van. Tanulok figyelni. Újra meg újra.

Note: ez egy kissé össze-vissza, idehányódott poszt lesz, kevés irodalmisággal. Néha ilyen is kell.

Annak ellenére, hogy az idei fogadalmaim között szerepel több új ember megismerése és több, régen szeretett tevékenység újraélesztése az életemben, azt érzem, egyedüllétre vagyok “kényszerítve”. Természetesen fizikailag senki sincs itt, hogy bezárjon a lakásba, vagy megakadályozza, hogy edzésen és munkán kívül még máshova is elkallódjak, ha úgy adódik. Viszont, mivel új munkahelyen kezdtem ezen a héten, egy kicsit kivárok, míg bárhova permanensen elígérkezem vagy befizetek: ki kell alakítani egy új rutint, s a terveim szerint az új hely magával hozza a fogadalmaim beteljesítésének lehetőségeit is: Toastmasters, jógaklub, példának okáért. 🙂

De… egyelőre azt az infót kapom, hogy várjak. Még mindig – már megint. A változásokra képes vagyok nagyban rágörcsölni (már nem annyira, mint régen, de azért még lehetne jobb), ezért akármennyire is aktív hétvégéket szeretnék mostanság, valahogy nem akar összejönni. (Tudom, senki sem kényszerít újfent.) [Update: az eredeti posztot másfél hete írtam, s a mostani hétvége végre aktívra sikerült, s innentől – bár nagyrészt munka miatt – a legtöbb hétvégém ilyesmi lészen. :)]

Ellenben a több egyedüllét hozadéka az, hogy jobban tudok figyelni s észrevenni dolgokat. Sok helyen lehet olvasni, ha rákeresünk a kedvenc keresőnkben az interneten, hogy a gondolat irányítja az életünket. Azok vagyunk, amiket gondolunk, olyanná válunk, s a hozzáállásunk irányítja a megéléseinket is.

Ez mind szép és jó mindaddig, míg nem szembesülünk vele, hogy IGAZ.

Mert ugye az egy dolog, hogy megérzed, ki írt e-mailt, hogy mikor jön a busz, ami sosem tartja be a menetrendet, vagy hogy mi a válasz egy még fel nem tett kérdésre. Az is, hogy kérdezel, és már akár egy napon belül jön a válasz is (vagy még gyorsabban).
Egy másik dolog viszont az, hogy kérdezel egyet: hogy lehet-e például holnap reggel arra a részlegre elkalauzoltatni magad (van ilyen kifejezés?), ahol még nem voltál, de amire mindenképp kíváncsi vagy. Vagy lehet-e, hogy valaki megint elvigyen teázni, mert még nem tudod, hol a konyha. Vagy lehet-e teljesen egyedül hagyva lenni, hogy szokd a környezetet.
…s fél óra múlva elhívnak teázni, másnap levisznek arra a bizonyos épületszintre, s a hét utolsó munkanapját pedig úgy töltöd, ahogy csak szeretnéd. Well, persze, nem nagy varázslat; örüljek neki.

Na de. Az, hogy MINDEN ennyire gyorsan teljesül, azt jelenti, hogy minden egyes gondolatszikrára figyelni kell. Mert… megvalósul.

S még továbbmenve, ez azt jelenti, hogy (továbbra is) te vagy felelős minden egyes rezdülésért az életedben. Mikor először olvastam erről, akkor a cikkben az író szerint ez a tény hatalmas megdöbbenés és sokk sok embernek. Nekem akkorra már megvolt (sőt, mindig is megvolt) ez a tudás, csakhogy az én esetem kiválóan példázza a “lusta angyal” fogalmát: egy dolog tudni s más dolog csinálni is. Tudtam, hogy én teremtem az életem, de kissé későn kezdtem el tudatosan kérni is és egyre jobban irányítani is az egészet (kb. Brno-ban, mert akkor voltam életemben először igazán önálló). S azóta is tanulom, mi hogy megy, melyik érzés, hozzáállás és gondolkodás mit eredményez.

Az egyik legmegdöbbentőbb, ugyanakkor egyfajta “lelki kielégülést” is hozó tapasztalatom még az elmúlt pár hétből az, hogy egyrészt egy-egy tisztán megfogalmazott kérdésemre egy-két napon, jobb esetben pár órán belül érkezik a nagyon tiszta válasz, másrészt sokat tisztultak a megérzéseim az embereket illetően. Még mindig nem vagyok gondolatolvasó, de fokozódott az az élmény, miszerint igen pontosan, élesen ráérzek olyasmire, amiről sehogy sem lehet tudomásom az adott embert illetően – s kicsivel később be is bizonyosodik, hogy igazam volt.

December óta azt érzem, hogy szintet léptem. Óvatosan, óvatosan kell kérni s fogalmazni…

Azt is elhatároztam, hogy elég volt a sok panaszkodásból körülöttem, s elég volt a szenvedésből. Koncentrálok arra, hogy élvezni tudjam, ami éppen adatik: mert az élet végtére is nem arra van, hogy valahogy a sarokból nézzük végig, s én hajlamos vagyok csak leülni és bámészkodni. Az elhatározásom óta pedig egyre furcsább, ha valaki panaszkodik…! S én sem teszem, s magamnak is furcsa, ha mégis eszembe jutna. Természetesen sok az újdonság mostanában, és ez határozottan segít. 🙂

Az idei fogadalmam pedig: képessé válni elfogadni azt, hogy JÓ vagyok és hogy boldog legyek. Akármi is van, az értem van – hiszem.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *