A krakkói fitnesszterem és más tűnődések

Avagy tavaszi szünet másképp. (Április eleji írás.)

Ellentmondásos a fitnessztermekhez fűződő viszonyom: egyrészt a gépekkel való edzés számomra teljesen érdektelen, néhol hibás és legtöbbször unalmas; másrészt a brno-i fitnesszben találkoztam először a jógával (csehül), tanultam meg magamra teljesen odafigyelve (mindemellett másokra magasról téve) nyújtani és szabad érzésekkel hatékonyan szaunázni – mindezt nagyon jó áron akkoriban. A mostani, krakkói fitnesszben pedig ideiglenesen kiélhetem a “társaságban vagyok, de mégsem” nevezetű kedvenc elfoglaltságomat némi edzéssel vegyítve.

Sokáig ódzkodtam a fitnesszbe járástól, mondván, milyen kis vékony vagyok, meg a gépeket se szeretem, hát minek menjek. Kipróbáltam a futópadon futást többször is, de mindig percekig szédültem utána, úgyhogy ezt feladtam. Volt edzéstervem is, erősítés, de valahogy nem találtam meg benne a hosszútávú örömöt. Egyszerűen nem kötött le. Aztán jött a jóga, a boxkesztyűs fitnesszórák, majd a mászás mindemellé – s a többi már történelem, ugye. 🙂

Brno-hoz hozzátartozott a fitnessz, és most, a krakkói ideiglenes tartózkodásom idejéhez is “kénytelen voltam” keresni valami hatékony mozgásformát: így lett a hotelhez közeli, 24 órás, nagyon menő fitnesszteremben kettlebell óra+saját nyújtás, illetve a kolléganőmtől lopott és kissé módosított edzésterv végrehajtása pár esti programom. Tudva, hogy fájdalommal jár, ha csak 8 napig is kihagyom az edzést, ez az egész nekem szó szerint életmentő.

*

Ugyanakkor felmerült bennem pár gondolat a kettlebell-ezésemet nézve a tükörben.

Egy ilyen edzés egy órás, kicsit bemelegítéssel, és – mivel én tudok ilyet, köszönet Zsoltnak – a kungfu elején végzett nyújtással, némi jógával kombinálva a legvégén. Szexi egyveleg, azt kell mondjam.

Sokszor mondták (masszőrök főként), hogy nekem ahhoz, hogy ennyi ülés mellett egészséges legyek, izmot KELL építenem. A testemnek néha szinte fáj, hogy nem mozoghat. (Egyszer megfigyeltem, hogy ha sokszor ültem le a napi városi közlekedésem során a járműveken, egyre kevesebb kedvem volt újra álldogálni a pár megálló erejéig: lustább lettem, ülni akartam…!)

Másfelől vékony vagyok, nehezen jön rám az izom (vagy csak azt hiszem…? hiszen, mint sokmindenben, ebben a tekintetben is szerencsés vagyok!), és emellé hajlékony, táncos alkattal rendelkezem – egyértelmű lenne így, mostmár a tánc helyett a jóga. Mert az lassú és békés (többnyire). Lassú is vagyok, mindig is az voltam: kényelmes. Utálok sietni, főleg, ha az a sietés valaki más unszolására történik. Magamtól képes vagyok gyorsnak lenni – csak mondom. Ha kényszerítenek, akkor nem, vagy csak sok hibával.

A saját testsúlyos edzés ideálisan tudna pakolni rám izmot, az a helyzet. (A súlyzós is, igen.)

Így hát… megkérdőjeleztem újra a kungfut – de aztán meg mégsem, mert még mindig ad. A kérdés az, mire van még szükségem onnan. Illetve az is, hogy megint akkor akarok-e valamit abbahagyni vagy csökkenteni a részvételt, amikor kezd jól menni és kezdek ügyes is lenni benne… S hogy: miért csinálom ezt mindig…?

A kettlebell edzéseknél és utána a nyújtásaimnál észrevettem, hogy hiába volt az edzés maga fárasztó, mivel csak kb 45 percig tartott, s abból leginkább 30 percnyi volt az aktív “erőlködés”, azaz a köredzések időtartama, a végére még mindig volt energiám, és akartam valamit csinálni. Miért? Merthogy én két órás edzésre készülök mostmár, és furcsa a rövidebb idő. Természetesen rövid idő alatt is ki lehet purcanni, nem azt mondom, hogy nem (lásd Évi lépcsős vagy sima edzései). A kungfu így kitartásra nevel, és valamiféleképp fegyelemre. Azt megtanultam, hogy sokkal többre vagyok képes, mint az elsőre gondolom, csak néha emlékeztetni kell magam erre. 🙂

*

Legutóbbi, az egyéb szociális életet ellehetetlenítő edzésterv-ötletem pedig:

H: kettle+jóga
K: kungfu
Sze: kettle
Cs: kungfu
P: kungfu
Szo: jóga
V: csendes rezignáltság, izomláz, alvás, bambulás, kirándulás.

A felsoroltak tetszés szerint felválthatók (lennének) még lovaglással, mászással, túrázással, random biciklis kirándulásokkal, lépcsős edzésekkel.
Érdekes, hogy amiben eredetileg nagyon tehetséges voltam, az kimaradt az életemből: a tánc (és a gimnasztika, bár ezt a nyújtás és az időnkénti jóga pótolni tudja)…

Még dolgoznom kell az “éld a saját életed” című projekten, azt hiszem.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *