Ő és én – Mester és tanítvány

Betonkemény combok. Elragadó mosoly. Lágy érintés. – Szerelem első látásra. Vagy másodikra.

Amikor 2009 elején találkoztam vele először, nem tudtam hova tenni.
Egy kicsivel magasabb ember, mint én; borotvált fej s szemtelenül fiatal. Azt mondta, szerzetes (wtf?!).
Vonzott, égetett.

Felajánlottam neki, hogy segítek a kungfu iskoláját feltenni az internetre, így több interakcióm volt vele, s egyre jobban megismerhettem. Akkoriban még kevesebb gyakorlatom volt az emberismeretben, de az átjött, hogy kemény, kitartó ember s az van, amit ő akar; még ha elsőre nem is tudja igazán, mi és hogy legyen.

Fokozatosan lett a mesterem: volt idő, hogy mindent elhittem neki, s volt, hogy szinte semmit.

Mostanra megtanultam “magamban lenni”, s bár még nem tökéletesen, de megtalálni vélem az egyensúlyt a mások véleményének befogadását és elutasítását illetően.

Sokszor mondta és mondja nekünk, tanítványainak, hogy “ő is emberből van”. Az évek alatt, habár nem ismerem a múltját, sem minden rezdülését vagy gondolatát, azért fel-feltűnt eme “emberi” mivolta. Nem tökéletes; sok reakciója volt már, amivel nem értettem egyet, de – már az erőviszonyok miatt is – ezt a véleményem megtartottam és továbbra is megtartom magamnak. Majdnem teljesen biztos, hogy minden egyes tette és nézete levezethető a múltbeli traumáiból, családi örökségéből – úgyhogy, mint aki egyre inkább csak így tudja nézni az embereket: megértem, elfogadom, mi több: meg is szerettem. Ez ő.

Ahogy egyrészt őt jobban megismertem, másrészt én is értem, meg kellett tanulnom megkülönböztetni és mintegy kritikával kezelni a tanácsait, útmutatásait. Legtöbbször szerintem egy jó mester vagy coach képes kell, hogy legyen a saját egoját félretenni és mintegy “lélekből” vezetni a tanítványt. Ugyanakkor van azért mindenkinél egy-egy óvatlan pillanat, mikor ez mégsem sikerül annyira: ilyenkor jó, ha a tanítvány szeme is nyitva van, és szűri egy kicsit, hogy mi az, ami az ő életéhez tartozik s mi nem.
Másrészt rögtön itt a következő sorokkal ellentmondok a fentieknek: a tanítványnak képesnek kell lennie bizonyos esetekben az életét rábíznia a mesterére (harcművészeti berkekben méginkább: egy-egy támadás vagy védekezés bemutatásánál konkrétan rábízod az életed, ami egyes gyakorlatoknál nagyon is ijesztő tud lenni). A mester azért legyen mester, mert sokmindent megélt, s mert tudja terelgetni a kevésbé tapasztaltakat az úton; a nekik megfelelő szinten tudja őket motiválni, nemegyszer – már elnézést – seggbe rúgni.

Na de mégis hogyan lehet valakit motiválni arra, hogy minél jobb legyen? A mestere igen sokat tehet azért, hogy a tanítvány először is megtanulja látni saját magát, aztán kimondja a valóságot, majd a vágyait, s elkezdjen tenni is értük.
Az alább felsorolt elemeket szerintem érdemes figyelembe venni, mikor a mesterednek vélt illetővel való kapcsolatod vizsgálgatod:

Test/éntudat erősítése
Szerintem egy jó mesternek meg kell tudnia mutatni az összefüggést lélek és test között; rávilágítania a kölcsönhatásra. Ki vagyok én, mi ez a test? Kommunikáció a testtel: ha mérges vagyok, fáj a fejem például és a többi. Nem kell neki elmondania az összes jelentést, de meg kell tudnia tanítani, mutatni a szemléletet.
Függőségek: koffein, munka, kapcsolatok, alkohol. Függőség az, ami téged irányít már ahelyett, hogy egyszerű élvezeti cikk lenne. Erre is rá kell tudnia mutatni s adni egy ajtót, melyen ha belépsz, megláthatod az igazi valódat s ezáltal ha nem is épp fájdalommentesen, de elkezdhetsz gyógyulni a vélt, de sok esetben valós függőségeidből.

Legyen egy cél
Adjon neked – szerintem a legjobb saját példával – egy elérhető vagy elérendő célt. Láss általa egy utat magad előtt, ami akár a tied is lehetne, ha akarod. Tudjon motiválni így vagy úgy, hogy legalább az útszegélyen haladj – bár a választás mindig a tiéd kell, hogy legyen.

Fegyelem megtartása
Nagy tanítás a kungfu órán tapasztalt figyelmeztetés-rendszer nekem: ha figyelmeztetés (elég egy sornyi SMS!) nélkül késel vagy nem figyelsz órán s nem tudod, épp mi a feladat, egy afféle “feljődést elősegítő” feladatot kapsz (előbbiért 20 környi békaugrást, utóbbiért a combostól elkezdve a plusz fekvőtámaszig bármi lehet). Zsolt szokta viccesen (neki gondolom vicces már) mondani, hogy vagy a figyelmünk fejlődik, vagy a testünk lesz jó erős. Annyi bizonyos, hogy egy-egy ilyen büntetés után néma csendben nyújtunk, vagy kétezer százalékosan figyelünk…

Látható fejlődés
A fentebb említett úttal, céllal lehet kapcsolatos. A legtöbb embert az motiválja, ha látja, hogy mondjuk az edzés hatására nagyobbak az izmai, tovább tud konkrét haldoklás nélkül levegőt venni kardio közben, vagy épp a kifejlődött kitartásának köszönhetően gyökeresen átalakul az élete, a kapcsolatai. Sosem kell óriási dolgokra gondolni, sokszor a legapróbb haladás lehet a legösztönzőbb.

Érzelmi feldolgozás, visszacsatolás
Egy mesterrel szerintem lehessen beszélgetni. Legalábbis a “nyugati”, európai körben nevelkedett embernek ez fontos. Ha nem is beszélgetni, de legyen lehetőség arra, hogy érzelmileg fel tudd dolgozni, ami edzésen ért. Majd’ beleszakadtál egy fekvőtámaszba, pedig múlt héten még szabályosan ment tíznél több? A munkahelyeden krízishelyzet van, s te már a plusz terhelést, amit edzésen vagy máshonnan kapnál, nem tudod elviselni? Legyen lehetőséged elmondani…! Az ember, hitem szerint, nem gép.
Egy mester legyen érzelmileg is érett, ideális esetben sokat látott, tapasztalt ember, aki megtanulta, hogy a legnagyobb harc mindig önmagaddal folyik. S aki megtanulta ezt egy kicsit bemutatni is a tanítványainak.

Az ő szempontja: sose kérdezik meg, ő hogy van
Mert… sosem jut eszünkbe? Mert nem érdekel? Nem. Hanem mert nem ez az alapbeállítás. A mester akkor mesél magáról, ha ő akar, s annyit, amennyit a tanítvány a tanuláshoz fel tud használni.

A felsoroltakhoz még hozzátenném, hogy van az a pont, mikor beleszeretsz a mesteredbe. Változó, hogy ez a szerelemnek nevezett érzés valódi-e, sokáig tart-e, vagy egyáltalán: összeegyeztethető-e a mester-tanítványi kapcsolattal (értsd: valakit vagy tanítasz, vagy nem. Köztes állapot nem nagyon van…).
A saját tapasztalatom “tanítóként” legtöbbször az (volt), hogy amit én romantikának akartam, azt a sort útmutatásnak szánta – az illetőnek is és nekem is. Mivel az eddigi összes romantikusnak kívánt kapcsolatom véget ért eleddig, azt hiszem, mindannyian megkaptuk, amire szükségünk volt a másiktól. A tapasztalt mester – gondolom – tudja irányítani annyira az érzelmeit, hogy tudja, a tanítványnak éppen rajongói időszaka van, apa/anyafigurára van-e szüksége, vagy tényleg őbelé szerelmes-e (v.ö.: a mester mennyire engedi megismerni magát).
Itt ahány kapcsolat, annyi irány, lehetőség és történet, így ezt nem is fejtegetném tovább.

Hogyan válassz mestert?
Szerintem ebben csak egy szabály van: hagyd kialakulni. Meg kell ismerni mindenkit, mielőtt hosszútávú következtetést tudnánk levonni arról, jó lesz-e ő a mi életünkben mint szereplő. Kérdezni kell: mit adhat? S vajon, én adok neki valamit?

Válaszd azt, amelyik mágnesként vonz. Aki inspirál. Aki titokzatosan bölcs. Aki a példaképed. Aki… belelát annyira a fejedbe, amennyire még te magad sem mersz. Aki tudja használni a szavakat. S aki úgy él, ahogy mondja.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.