Miért ijesztő boldognak lenni?

Sirdogálok egy négycsillagos hotel szobájában (még április 4-én). De miért is…?

Ma ismét elértem az általam oly nagyra tartott belső egyensúly állapotát – hadd nevezzem immár boldogságnak ezt az állapotot, érzést, érzethalmazt.

Ez egy olyan pillanat (vagy – több pillanat), mikor helyreáll a rend. Nyugalom van, minden és mindenki a helyén. Nincs vágy, akarat; nincs sajnálat és félelem. Csak a jelen. A napsütés, eső vagy hóesés. S telnek a másodpercek. Az esetleges zaj is beleolvad ebbe a békébe, hozzá tartozik.

Miért olyan ijesztő ez nekem…? Mert… az alapállapotom az ‘I’m not okay’, talán. Ugyanakkor pedig nem, de valamikor, évek alatt, elhittem, hogy mégis. Hogy nem vagyok jó, sem érdemes, sem ügyes. Pedig de – csak vissza kell nézni az életem.

Most ott tartok, hogy elértem egy bizonyos szintet az életemben, amit már – néhol elcsuklással a hangomban – akár sikernek is nevezhetek. Igaz, közel sem tökéletes, amit elértem. “Work in progress”, még könyvelői terminus is van rá. Mindenki az, én miért ne lehetnék akkor? Miért van bennem az az elvárás, hogy már azelőtt tudjak mindent, mielőtt belekezdtem volna?
Mindig türelmes voltam magammal, de egy ideje már egyre türelmetlenebb vagyok. Mikor jön a “nagy dobás”? Az Alkotás?

Aztán majdnem pontosan két éve jöttem rá arra, hogy – egyrészt – itt az idő, lehetek Én én, – másrészt – szükségtelen nagy dobásról álmodozni, mert a mindennapokban van az, amiért én idejöttem itt és most. Rengeteg dolog másképp lenne, ha én em születtem volna le – sok-sok ember nem találkozott volna, sokan lennének boldogtalanabbak és (merem hinni) kevésbé bölcsek.

Szóval: “I’m okay”.

Ebből az alaphelyzetnek beállított pontról szeretnék eljutni oda, hogy merjek boldognak lenni, és megengedni magamnak a jól levést.
Hogy kevesebb külső kontroll legyen, amennyire lehetséges, az életemen.
Hogy többet tudjak nemet és igent is mondani, ahogy a jóérzésem épp megkívánja.
Hogy merjek kilépni, s hogy merjek JÓ lenni valamiben.

Egy ismerős közvetítette azt a gondolatot, miszerint mindegy, milyen munkát végzünk, úgyis az a lényeg, milyen energiával tesszük. Erre még nagyon régen egyszer én is rájöttem – gyanítom, ez egy emlékeztető.

Egy Kedvenc Közösségi Oldalon lévő csoportban pedig ezt olvastam: ‘becsülöd magad annyira, hogy megteremtsd, amit szeretnél’? Ütős kérdés. Most ez jön nálam.

Azt még mindig nem tudom, miért ennyire nehéz…
Talán, mert nem erre lettem nevelve, és most nekem, magamtól, egyedül kell megtanulnom…? Ez az egyik ötletem.

S majd ugyanezt eljátszhatom a párkapcsolattal, a saját női mintámmal, a gyerekkérdéssel is. Ösztönből nagyon gondoskodó vagyok, ha az akarok lenni, s ha hagyják. Ezt az ösztönt írta felül valami… zsigeri… félelem…? Vagy egyéb.

Elköteleződés – az emberek mellett a legnehezebb; de ugyanúgy kijön munkában, sportban, bármilyen tevékenységben. Néha mániákusan menekülök a beteljesedés elől, pedig akkor kapnék csak igazán szárnyakat és tudnék igazán alkotni.

Mindennek eljön az ideje, s haladok, megyek. Már lassan értékelhető formát is nyújt a haladásom.



1 thought on “Miért ijesztő boldognak lenni?”

  • Kedves Maryann!

    Először is, szerintem csak egy valami ijesztő a boldogságban. Az pedig nem más, mint az elvesztése! Bár ezt szívesen megtárgyalnám veled, hosszabban is.

    Ezen a hétvégén volt szerencsém sok írásodat elolvasnom. Szeretném azt hinni, hogy egy kicsit kezdtelek megismerni. Betekintést nyertem, egy fantasztikus elme kibontakozásába.

    Igazán elbűvölő a stílusod és a gondolkozásod. Egyszer szeretnék felérni az intellektusodhoz!

    Volna rá lehetőség, hogy levelezés formájában egy kicsit jobban megismerhesselek?

    Üdv:

    Viktor

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.