Legrövidebb szerelmeslevél

(Április eleji írás)

“Kezdjetek el élni…”

Tudod, ezen a dalon még mindig sírok, és beleképzelem magam a karjaidba, ahogy a lassú, esti tánc közben átölelsz. Még érzem az ajkaid ízét, a puha csókod finomságát.
Még álmodozom, és, bár egyre ritkábban, kérdezgetem: mi lett volna, ha…

Átölelnélek… Megszagolnám a hajad, puszit nyomnék a pulcsis válladra és végigsimítanám az izmos feneked.
Halkan imádkozom minden nap azért, hogy el tudjalak felejteni, s élénken képzelek el mindig valaki mást, valaki újat magam mellé, ha eszembe jutsz. Van, hogy sikerül.

*

Megbántam, hogy nem jártam többször szoknyában, míg találkozgattunk. Hogy nem a legszexibb alsóneműimet vittem el (vagy nem csak azokat) az utazásaimra hozzád, veled. Hogy nem voltam neked jobban Nő – ugyanakkor az voltam, nagyon is, és ezért hálás vagyok magamnak. Azért, hogy mertem, tudtam az lenni.

A lelkembe engedtelek.

(Jegyzet: a fenti levél csupán szép, de aktualitása már kétségeket von maga után.)



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.