Falmászás

3 év után újra.

Majdnem pontosan három éve jöttem vissza Budapestre (hamar megy az idő, bizony), s azalatt összesen egy darab esetben mentem el falat mászni. Egyszer. Előtte kb. 3 évig folyamatosan másztam (de lehet, hogy csak 2,5), s eljutottam addig, hogy egyrészt csupán egyszer sérültem meg, sosem okoztam másnak sérülést, és elölmásztam negatív falon is igen szépen, az UIAA/francia beosztás szerinti 6a utat elég magabiztosan, kötéllel pedig 6b-t, esetleg 7a-t eléggé szenvedősen, bár néhol jobban. (Referencia itt: https://www.guidedolomiti.com/en/rock-climbing-grades/.)
Szerveztem Brno-ban mászós csapatot, csináltam máig is élő Fb-csoportot, ahol mászótársat lehetett keresni, és a legjobb formámban heti kétszer jártam terembe, minimum 3 órákra. Sziklára nem volt alkalmam és kicsit bátorságom sem kimenni, azt hiszem, az nekem már sok lett volna – de ki tudja, s talán itthon lesz lehetőségem megtapasztalni azt is. Sose akartam nagyon jó lenni, nem a mászás volt az életformám, csak egy jól működő, bevált hobbi lett.
Egy napon aztán, mikor T. megjelent az életemben, egyszeriben el is ment a kedvem a mászástól, máig nem tudom, miért. Pedig jól haladtam, kialakult a fix társaság is, akikkel ismertük egymást és jól tudtunk együtt dolgozni a falon. A végére pár magyar fiúval és sok nemzetközi emberkével mentünk hétről-hétre Brno három legmenőbb helyszínére (Klajda, Olympia és Hudy), azon kívül kirándulni és enni-inni is együtt jártunk, ha úgy alakult.
Aztán ez megszűnt, s én eljöttem Brno-ból, s feloszlott a csapat is.

Azt hiszem viszont, hogy igen jó élmény a falmászás: erősíti a testet (klasszikus saját testsúlyos edzés, ugye), a koordinációt (megtanulod látni az utat magad előtt, s kikombinálni, hova hogyan lépj és kapaszkodj, hogy feljebb juss), s ezzel együtt fejleszti a testtudatot (tudnod kell, hol a kezed-lábad, ugye). Külön kiemelendő, hogy a sok görnyedés után az irodában (és khm, otthon) ez egy olyasfajta mozgás, ami az egész testet kissé (az irodistáknak) szoktatlan módon mozgatja meg: felfelé, oldalra kell nézelődni, nyújtózkodni, erőt kifejteni, néhol egészen mélyen lélegezni. Még a rosszabb napokon is sikerélményt ad, mert az “á ma nem mászom nehéz utakat” hozzáállás végül ott köt ki, hogy “jaj na, csak ezt… na meg az a múltkor nagyon tetszett, még azt is…” 🙂 Senki sem nyom előre (maximum a társad a földről az útválasztás kérdésében tud rád hatni), és fenn csak magadra számíthatsz (ha egy pillanatra eltekintünk a biztosító társadtól, akinek a kezében végülis az életed van), ezzel együtt te határozod meg a terhelésed az aznapi életérzésed és kalandvágyad függvényében.

Sokszor volt, hogy egy-másfél év után azon kaptam magam, hogy a nulláról indulva olyan jól mászom mások szemében (mármint… nem szó szerint :D), hogy inspiráció lehetek s még ha bizonytalankodnak is, azt az utat választják megmászásra, amit én csináltam meg az orruk előtt, s kicsit nehezebb, mint amihez szoktak. Ez volt az igazi elismerés azért, s jólestek az ilyen helyzetek. Általában ők is megmászták az adott utat, s ez engem arra ösztönzött, hogy egy még nehezebbet másszak legközelebb – amellett, hogy elégedett is voltam magammal, meg kell hagyni. 😉

Pontos okom nincs, hogy miért kezdtem el érdektelen lenni – talán meguntam, hogy megragadtam a 6a-nál, de még féltem továbbmenni. Talán nekem annyi adrenalin elég volt, amennyit kaptam, de… mégsem. Azt éreztem, mikor T. már volt és én meg hétvégente lógtam a kötélen, hogy “van vesztenivalóm már”, s vigyáznom kell magamra (aztán kb. fél évvel később tört el a kezem, de hát, ilyen az élet :D). Szóval azokon az utakon és helyeken, amiket/ahol régóta másztam már nem is rosszul, egyszer csak elkezdtem félni. FÉLNI. De mitől…? Hiszen a képességem és gyakorlatom megvolt, az erőm is. Nem értettem s azóta sem értem. Jelzésként fogtam fel, hogy akkor most szünetet kell tartani… Úgyhogy tartottam.
Egészen mostanáig.

Ugyanis majdnem két hete rekrutáltam pár embert és elmentünk a Spider klubba mászni! Jó hír, hogy alig voltak, s hogy jött velünk egy régi ismerősöm biztosítani, s hogy a régi cuccaim még teljesen jól működnek, tehát nem kell újat venni semmiből. 😉 A klub maga nagyon tetszik, sok az út, besorolás alapján a legtöbb 4-5-ös, de láttam pár nehezebbet is. Egyelőre ezek bőven elegek lesznek – egy könnyebb negatív 5-öst sem tudtam már szünet nélkül, kötéllel megmászni, úgyhogy van mit visszahozni. 🙂 (S ezúton újra köszi S., Sz., Sz., hogy jöttetek velem és hallgattátok a lelkendezésem!)

Igazából még annyi kétségem van, hogy a kezem bírni fogja-e a biztosítást…: merthogy az ex-törött kezem még mindig látványosan (számomra látványosan) gyengébb a másik kezemnél, s ez a fogásoknál nagyon jól kijött. Kevésbé bízom még a bal kezemben, pedig régen simán megtartottam az egész testsúlyom is lógva egy kézzel – nyilván nem órákig, de akkor is.

Egyszóval: most újra belelkesültem (na meg talán egyszer láthatom G.-t is, kedvenc profi itthoni mászó ismerősömet is testközelből mászni :D), úgyhogy a terv havi 1-2x-i mászás, de akár heti egyszeri alkalmat is el tudnék viselni. Csak legyen kivel mennem, ugye, aki tud is biztosítani és súlyban is hozzám való (max 65-70 kg, de még inkább könnyebb a jobb).

Ilyen golyók viszont Brno-ban nem voltak, szóval már ezért is megérte elmenni 😀 :



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.