Idei első lépcső!

…mert megérdemeltük! 😉

Hetek halogatása után VÉGRE mertem írni Évinek, hogy hiányzik és ismét szívasson a lépcsőn tartson nekem edzést a Gellérthegyen. Igazából az utazgatások miatt nem kerestem őt korábban – nem tudtam volna tartani az általa megszabott erős tempót a kinti fitnesszben, azt hiszem (és jól is esett visszavenni azért).

Ellenben tegnap Sz. is vállalkozott rá, hogy jöjjön velem, én pedig titokban örültem, hogy nem egyedül kell levegő után kapkodnom és égő tüdővel, piros arccal bámulni a lépcsőn közlekedőkre.
Évi cuki volt, mint mindig (bár gondolom a ringben nem ezt a jelzőt használnám rá), és mivel én egy elég durva rosszullétes, meghalós edzést vártam, meglepetésemre egészen korrektül túl lehetett élni ezt az elsőt.
Egy kis inga felfutás-sorozat (egy szakasz fel, aztán le; két szakasz fel, ugyanez le stb.), hátrafelé tigris, széktámasz volt nagyjából a menü. A felfutásokat érdekes módon egész jól bírtam ahhoz képest, hogy legutóbb tavaly csináltam ilyet, és hogy a fitnesszben a bemelegítésre használt ellipszistréneren már vagy két perc után rendesen dobogott a szívem az utóbbi pár alkalommal. A hátratigris izomból jól ment (szerintem), de a levegőm fogyott el, s a hasam is megfájdult és hányingerem volt egy időre. Talán a meleg miatt, de inkább az efféle edzetlenség miatt.
S érdekes módon a térdem sem fájt, csak a széktámasznál éreztem egy cseppet. Szerencsére.

Ami az utolsó, kb másfél éve volt Évis edzés óta változott bennem: lehet, hogy csak mert nem voltam egyedül és mert laza felmérő edzés volt, DE: nem jutott eszembe, hogy “baj”, ha valamit nem tudok megcsinálni. Úgy voltam vele, hogy az elmúlt hónapokban erősítettem, amennyi jött, s hogy tele a fejem, meleg van – de valahogy csak lesz. Hazamenni a saját lábamon fogok, baleset nélkül. Aztán valahogy mégis meglett az összes feladat. 🙂



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.