Térd(re kényszerítve?)

Talán a térd is szóhoz juthat!

A legelső, térdet érintő “baleset” még 2010-ben, az egyik kungfuórán ért: már nem emlékszem hogyan, de mindkét térdemre estem – szó szerint, előre, a padlóra -, s hetekig annyira fájt, hogy kénytelen voltam megtanulni az addig térden végzett fekvőtámaszozást térd nélkül. Ez így utólag talán viccesnek hangzik, de valószínűleg akkor is komoly jelentéssel bírt, aminek még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Fizikailag (szerintem) a térdem helyrejött, s nem nagyon foglalkoztam vele többet.
Helyenként időről-időre meghúzódott a térd melletti szalag, főként a rendes bemelegítés hiánya miatt vagy a buta túlterhelés hatására. Ez is mind elmúlt s nem foglalkoztam ezekkel sem azután.
Idén tavasszal pedig az egyik krakkói kettlebell órára késve érkeztem, s a saját bemelegítésemet előtte kihagyva álltam neki a súlyokat emelgetni és azokkal guggolni, ahogy addig is. Az egyik guggolásnál éreztem, hogy majd’ kiszakad mindkét térdem – kicsit máshogy folytattam aztán, odafigyelve, és a fájdalom akkor el is múlt. A következő saját edzésemet (3×20 guggolás és kitörés, némi falnál széktámasszal) már alig bírtam végigcsinálni a térdfájdalomtól, majd a hétvégén elmentem kirándulni (laza, de többórás séta), s hétfőn ismét gond nélkül edzettem le a fentebb említetteket. Azóta néha előjön a fájdalom, de mikor elkezdtem lépcsőzni, s komolyan megfájdult, nem halogathattam tovább az orvoshoz menetelt. Szerinte egyrészt túlterheltem, másrészt “egy nő minek sportol, nem való az magának”(!)… – s az ítélet: kímélet, porckopás 32 évesen (!), porcerősítő tabletta, jóga; a kungfu, kettlebell és a lépcsőzés mellőzése javasolt (utóbbihoz a megjegyzés: “járjon lifttel!”).

Mondhatni, hogy “egy kicsit” elkeseredtem és félig önsajnálatból, félig mérgemben könnyeztem végig aznap a hazafele vezető utat, találgatva, mit is csináljak akkor ezentúl, ha “semmit nem lehet”, amit elterveztem. Hogy fogja akkor a Méri kigyúrni magát, ugye, az a nagy kérdés.
Mindenesetre a terv a gyógytorna, a jóga, a falmászás eleddig – a többi egyelőre talonban tartva, s meglátjuk, mi lesz.

*******

Mivel azonban a komolyabb sérülések mind mutatnak valamit, és a térd az egyik legfontosabb egység a testben, ajánlott utánanézni a fájdalom esetleges lelki okainak is. Határozott fájdalom, főként guggoláskor vagy statikus terheléskor, lépcsőn lefelé és néha már sportcipőben sétáláskor is.

Fizikai megoldás: egyelőre napi 2-3 db Biotech Artho Guard tabletta, étkezési zselatin a reggeli smoothie-hoz és az esti fehérjepor-turmixhoz keverve; tervezett gyógytorna és kímélet; masszázs az új kedvenc masszőrnél (VargaMasszázs) és kinesio tape-ek a térdeim köré. Laza jógázás itthon, benne mindig gerinc -és csípőnyújtás felmelegedett testtel.

*******

A lelki okokról: a térd először is az alázatot jelenti majdnem minden kultúrában és szokásrendszerben. Meghajolni a király előtt, a templomban térdre ereszkedni és térdelve imádkozni.
Tehát általánosságban a térdfájdalom azt jelzi, hogy túl magabiztos, túl nagyképű lett az illető, s ideje visszavennie és odafigyelnie, hogy sikerei ellenére nem tud és nem TUDHAT mindent! Tudatában kell lennie annak, hogy van egy nála nagyobb rendező erő, s hogy ő annak a része – s hogy emberként jelenleg a Tudás kicsi szeletét képes birtokolni egyszerre, s hogy az Útja a tanulás, a Tudásának emberek számára érthetővé tétele; vagy, ha még nem képes ezzel a tétellel mit kezdeni – a nálánál nagyobb tudásúakat tisztelni, de legalábbis békén hagyni a feladat.

Ezzel együtt a saját Út felé is alázattal szükséges tekinteni: mindenkinek van egy feladata, amiért jött, s az élet kisebb-nagyobb mértékben arra az útra terelgeti. Némi érdeklődés itt-ott, felmerülő kérdések, előkerülő történetek formájában először; majd, ha ez hatástalan, akkor direkt tanítók által, akiktől az illető lelkesedést és tudás szerez(het). Amennyiben leszületése előtt pedig úgy gondolta, hogy a feladatát mindenképp teljesítenie KELL, az élet egyre nagyobb figyelmeztető jeleket küld, akár balesetek, lelki és fizikai gyötrelmek formájában addig, amíg az illető megtapasztalja-átadja, amiért jött.

Tehát térdet kell hajtanunk úgymond a sorsunk előtt, s követni a szívet, mert csak az mond igazat. S ez kinek könnyebben, kinek nehezebben megy: a Főnökkel/Istennel pedig lehet alkudozni, de a lecke: megvár.

Ugyanakkor minden túlterhelés egyúttal kompenzálás is. Ha nem érezzük magunkat szeretve, hajszoljuk az olyan tevékenységeket, amik valamilyen fajta eufóriát okoznak, vagy ahol fontosnak érezzük magunkat – ez az édességtől kezdve a sportoláson át a túlzott munkáig bármiben megnyilvánulhat. A következmény pedig természetesen az adott tevékenységből fakadó probléma, mely enyhébb esetben hamar, komolyabb esetben kissé lassabban szűnik, amennyiben az eredeti ok feltárásra kerül és foglalkozunk vele végre.
A térd fájdalma itt azt mutat(hat)ja, hogy a továbblépés, másfelé lépés, haladás (fizikailag vagy lelkileg) akadályoztatva van, és mint stresszforrás van jelen.

Nekem azt mondta az orvos és az egyik masszőr is, hogy a térdeim beesnek, ergo, lelki szinten – ha indulnék is valamerre, egymásba botlana a két lábam s elesnék. Ez elég korrektül jelzi, hogy megint megtorpantam és nehezen hoztam meg néhány döntést, ami igazából a saját érdekemet szolgálja, és a szívemet követném, immár halogatás nélkül, másokra hallgatás nélkül.

Összefoglalva azt mondhatnám, hogy fel kell ismerni a saját utunkat és alázattal viseltetni irányába. Saját út alatt pedig azt értem, mikor a tevékenység közben a nap elrepül, a szív szárnyal és az esti fáradtság nem is igazi fáradtság…!
A saját utunkat járva tudunk csupán ragyogni, s tünetszerű fájdalom nélkül élni.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.