WTF

Avagy a Méri kiakad.

Néha olvasok híreket, mert kell. Néha körülnézek a világban, ami körülvesz, mert kell. S egyre gyakrabban érzem, hogy… mintha megbolondulnék, olyasmi. Annyi f*szság (már elnézést, de nagyon!) történt az elmúlt másfél évben körülöttem, s csak ömlik a sz*r és egyre bolondabbá válik a világ… S kérdezem magamtól, hogy vajon én látok-e ennyire rosszul mindent (nem), vagy olyan értékrendmegborulás (tuti van ilyen szó) következik be folyamatos jelenidőben, hogy azt lehetetlen követni…

Először is, adott egy férfi, s annak barátnője, aki egy csodálatos és okos nő. Erre a férfi megcsalja őt (is) a lány egyik legjobb barátnőjével, akinek még segítenek is az anyagi gondjaiban azzal, hogy odaköltözhet hozzájuk! Aztán ez a férfi (aki amúgy egy barátom) burkoltan megfenyeget ENGEM azzal, hogy ha a meglátásaimmal nem hallgatok örökre, akkor esetlegesen ő fog elhallgattatni. Ú r i s t e n. Komolyan?! A cuki Mérit fenyegetik azért, mert jól lát dolgokat s esetleg meg is írja? Egy ilyen ember, akiben annyi sincs, hogy felvállalja végre a hatalmas, vastag falat, amitől képtelen bárkiben is megbízni…?

Aztán: az egyik legújabb hír, hogy a franciáknál szülő egy és szülő kettő lesz, nem anya és apa a szülők megnevezése. Nem olvastam el végig egy cikket sem erről, csak a főcímeket, de ez úgy nettó b*romság, ahogy van. Egy egészséges gyereknek szerintem egy érzelmileg érett, magára adó, szeretetteljes, okos nő kell, aki felneveli; s mellé egy szintén érzelmileg érett (bár ilyet sajnos ritkán találni manapság, legfeljebb ha székely az illető, ugye, esetleg reiki mester) férfi, akire ez a nő rá meri bízni az életét, amíg várandós, amíg szül és azután is lehetőleg évtizedekre… Akivel lehet beszélgetni, aki képes sportolni, aki gondolkodik ÉS érez, s nem menekül el az összes érzelme elől, burokba zárva önmagát s aztán szenvedve, hogy őt miért nem szereti senki… S komolyan…?! EZ az emberiség pusztulásának legelső jele, nem az alkoholizmus vagy a poliamoria, vagy bármi amit még annak kiáltanak ki.

Aztán: az elmúlt hónap stresszének ereményét “élvezve” elvánszorogtam múlt héten orvoshoz a hasfájásommal (ami némi kálciumtól és rendszeresen, lúgos étkezéstől két nap alatt amúgy helyre is jött nagyjából utána), és ott az orvos nettó 5 percnyi “beszélgetés” után felírt gyógyszert és az ijedtségemre közölte, hogy hát ez a korombeli fiataloknál NORMÁLIS. Normális, komolyan…?! Az, hogy ahelyett, hogy a legszebb koromat kiélvezném (a 30-as éveket, ugye), azon aggódom, vajon elég szép leveleket írok-e a munkatársaimnak, nehogy megsértődjenek, hogy csinálni kell valamit, s ezért idegi alapon fáj a gyomrom? 32 évesen…? Akkor a többség tényleg így él, hogy idegeskedik, s esetleg iszik és dohányzik a fájós, savas gyomrára, aztán csodálkozik, hogy méregdrága terápiákon írják fel nekik a savlekötőt egy kis kálcium, sok víz, sok alvás és sport helyett? S voltaképp mi a f*szon idegeskedünk??? Béke van, van lakásunk, ételünk, laptopunk, jó munkahelyünk többnyire értelmes és kedves emberekkel, s majdhogynem bármi lehet belőlünk, ha elég keményen dolgozunk érte. De dolgozunk egyáltalán már bármin is, vagy ez az egész csak mondvacsinált munka, mint a szocializmusban – betaníthatóak és eldobhatóan vagyunk, sokszor ezt érzem. Könyvelni bárki tudna helyettem, de ezt a blogot senki sem tudná ilyen mérisen tovább írni, az biztos – még ha manapság a saját hangomat nehezen találom is.
Illetve: egy olyan gyógyszert adtak, aminek gyakori (10%!) mellékhatásai a fejfájás, gyomorfájás, aluszékonyság [és egyszerre az álmatlanság is…], székrekedés és a GYOMORPOLIP (jóindulatú daganat)….! Jó, tíz százalék nem sok, de már több mellékhatás jelentkezett, amiktől nem igazán vagyok boldog… Na és én a macskákat szeretem, nem a polipokat, ugye. S most akkor ennek tudatában szedjek ilyen gyógyszert, “csak” mert egy tünetemre viszont igen jó? Hogy is van ez…? (Azt most hagyjuk, hogy a lelki okok meg ne szedj gyógyszert meg homeopátia stb., nem az a lényeg perpill ebben…)

Ott van még egy éles eszű, intelligens, tanult fiatalember is, aki filozófiai műveket olvas és kitűnően főz és tiszt a katonaságnál; s aki kutat és ír és egy ókori ember inkarnációja lehet… Aki azonnal tud ítélni és gyorsan dönteni, alkalmazkodni, terepet felmérni. Aki utálja a bizonytalanságot és a spontaneitást (E., ennél a szónál gyakran gondolok rád és a kedvenc bázeli utunkra – fenébe, de hiányzol azért). De akit szeretetlen szülők neveltek, s aki azért menekült a tanulásba, olvasásba, hogy minél több időt tudjon otthonról távolról tölteni – mindig elfoglalja magát a mai napig, hogy ne kelljen azzal szembenéznie, hogy képtelen az érzelmeket megmutatni, s mindenáron kerülni akar mindent, ami azzal kapcsolatos, hogy ő a lelkével, szeretettel, kötődéssel, intimitással foglalkozzon. Aki még torokgyulladással is inkább otthon takarít, majd bemegy dolgozni, minthogy otthon azon gondolkodjon, miről nem akarhat épp beszélni. Talán nem tanulta meg, milyen szeretve lenni úgy igazán – nem tudja (ő sem), mit kell keresni, és egy szerető női szív tönkretenné a szépen felépített világát – mert a nő kiszámíthatatlan mindig egy kicsit, s akkor a legszebb, ha spontán mosolyog és elhív kézen fogva a hegyre sétálni a nyári estéken.

Egyelőre így akad ki a Méri csupán. Ha sokan olvassátok, majd még lesz efféle poszt.



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.